Közérdekű és szomorú...
Sajnos az utóbbi időben nagyon sok minden történt, s leginkább negatív irányban. A "megszűnési mizériával" olyan háttérfolyamatok indultak be, amelyek látszólag rendeződtek az újra ingyenessé válással, azonban a problémákat csak "elkendőzni" sikerült (persze ez nem igazán jó szó rá).
Nipboy barátom kevésbé bírta a problémákat, s Ő hamarabb mondta azt, hogy kiszáll ebből a projektből, hiszen már régen nem úgy megy, ahogy azt mi szeretnénk, s ez bizony nagyobb részben nem a Mi felelősségünk volt. Több olyan dolog is volt a háttérben már régóta, amelyet mindig csak ideig-óráig tudtunk megoldani, s ez mostanra csúcsosodott ki. Jedi kollégánkra annyi felelősség hárult Japánban, amellyel már NAGYON régóta NEM tudott megbírkózni, s folyamatos noszogatásaink ellenére ugye, egy cseppet sem javult a helyzet... Mindegy, nem akarok itt senkit a kelleténél jobban besározni, szóval legyen elég annyi, hogy én -lévén, hogy nem szeretek feladni semmit se és úgymond vesztesként kiszállni- maradtam a legtovább, s szerettem volna átvészelni/kihúzni a dolgot, ameddig csak lehet... Ehhez tudni kell, hogy már többször is csak az én áldozatos és kitartó elszántságom és becsületességem (kötelességtudatom) miatt ment tovább a játék, hiszen a háttérben igyekeztem mindenhol összetartani a szétfutó "szálakat".
Belefáradtam... iszonyatos energiákat, időt és pénzt "öltem" ebbe az egészbe, s most mégis ez a vége... Nem szeretném tovább magyarázni a "bizonyítványt", de úgy éreztem, hogy minimum ennyit írnom kell, hogy tudjátok... Tudja ez a jó kis közösség, hogy gond van/volt már régóta, de szinte mindig megoldottuk valahogy... egészen mostanáig.
Miért csak eddig? Úgy éreztem, hogy most -mielőtt még beindultna a számlás befizetés és az SMS-es pénzek- kell dönteni és döntöttünk. Jedi kolléga "passzivitása" (vagy lustasága, elfoglaltsága?) is nagyon közrejátszott ebben (Nipboy barátom döntésében is).
Addig fog menni még a játék, amíg lehet, hiszen a szerverünk egy ideig még biztosan működni fog. Azonban tudni kell, hogy a fejlesztések és javítások is teljesen megállnak!
Őszintén sajnáljuk, hogy eddig tartott, de eddig bírtuk/bírtam...
Tudom, hogy ezt kívűlről nehéz megérteni (hiszen nem láttok bele a háttérben zajló folyamatokba és annyira nem szeretnénk kiteregetni a szennyest), de el kell fogadni... Az adatbázisokat lementjük majd, ha eljön az ideje (ki tudja, hogy a jövőben mi lesz még).
Köszönjük a Veletek töltött éveket, amelyeket leginkább Ti játékosok és az izgalmas kalandok tesznek emlékezetessé és felejthetetlenné!
Rothdak
(talán írhatom, hogy egy kicsit Nipboy nevében is)
Közérdekű 2. (Jedi kollégától)
Szeretnék én is pár sort hozzáfűzni a kialakult helyzethez, hogy teljesebb legyen a kép. Nem sokan ismertek közvetlenül, mert a közösségi dolgokban nem vettem részt. Én programoztam és fejlesztem az Amos teljes szoftveres hátterét, szóval engem lehet okolni a programban előforduló "bug"-okért és "feature"-ökért.
Ami a jelenlegi szituációt illeti, én a részemről úgy érzem, hogy ami az én felelőségem, hogy elvesztettem a motivációmat az Amos iránt. Ez tény. Az elmúlt két évben sok felállást kipróbáltunk a játék működtetésére az ingyenes és fizetős lehetőségek között, de ahogy a tapasztalatok mutatják, egyik sem működött. Jelenleg egy állandó szponzorunk van, aki a játék indulása óta támogat minket a játék hardveres hátterének
fenntartásában, a többiekkel semmi konkrét megállapodásig nem sikerült eljutni. Továbbá nem rendelkezünk elegendő méretű fizetős játékosbázissal sem, sajnos a játék egy elég kis méretű réteget céloz meg. Ahogy én látom, teljesen mindegy hogy mennyi energiát fordítok a játék fejlesztésére, ettől nem lesznek se szponzoraink, se fizetős játékosaink. Az elmúlt 2 év alatt sem lettek, szerintem a fejlesztések nem jelentenek megoldást erre a problémára.
Úgy látszik ezek a tényezők engem sokkal jobban befolyásoltak a motiváció elvesztésében, mint Nipboyt és Rothdakot... Ők mindketten rengeteg energiát fordítottak a kialakult közösség összetartására és jobban bírták a szituációt.
Összegezve a dolgot, részemről én viszem még a hibajavításokat, ahogy szabadidőm engedi, de az új fejlesztésseket a jelenlegi helyzetben nem látom a probléma megoldásának. Ami hiányzik a továbblépéshez, az a motiváció, a szponzorok és a megfelelő méretű játékosbázis hiánya.
Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok. Talán lehetett volna máshogy is, de túl sok a "ha" és a "talán".
Jedi
...még annyit engedjetek meg számomra, hogy hozzáfűzzem ehhez, hogy a játékért olyan iszonyatos mennyiségű munkát végeztünk (s ezt elsősorban magamra értem), hogy eljutottunk odáig, amit Jedi kolléga is írt: be kell látni, hogy nincs tovább. Ehhez a játékhoz, az egész felépítéséhez és az alapoktól megtervezett világhoz, túlságosan "realista" szemléletmóddal láttunk hozzá (amennyire lehetett természetesen), s ez innen nézve is hatalmas hiba volt, hiszen oly összetett lett ezáltal a program és olyan iszonyatos mennyiségű szöveget tartalmaz már, hogy ezt NEM lehet "csak úgy" folytatni, egy megfelelően hozzáértő programozó nélkül (jelen esetben ez ugye Jedi kolléga volt).
Higyjétek el, már próbálkoztunk ezzel (még a játék fejlesztésének korábbi szakaszában) és az új programozó (pedig neki ez volt a mestersége is), igen hamar belátta, hogy a nagy nekiindulás után nem igazán látja át a programot...
Ez sajnos nem egy járható út... minden követ megmozgattunk már, hogy a játék életben maradjon (igaz, hogy vannak olyan dolgok a háttérben, amelyeket sem most, sem később nem óhajtok "kiteregetni", legyen elég annyi, hogy sok minden vezetett ide (többek között a Jedi kolléga által is írt levél tartalma és, amit én is írtam már fentebb). Nem vagyok az a "sárdobálós" fajta...
Jó közösség jött itt össze, s abban egyet kell értenem, hogy az általunk felépített világ nem vonzott annyi játékost, mint kellett volna (iszonyat sok minden befojásolta ezt : a mai világ; a 3D játékok; az, hogy manapság nem szeretnek olvasni, fizetni meg még kevésbé a fiatalok...stb.)
Annyit még nem árt tudnotok, hogy az év végéig valószínűleg még menni fog a szerver, de regisztrálni már nem lehet. Illetve a globális kaland is leáll (ezen még gondolkodom). A csapatos kalandok fixálását talán Jedi kolléga még megcsinálja (reméljük együtt).
Sajnáljuk, hogy így alakult, de olyan terhek nyomják már a vállunkat (az enyémet már tonnányiak), hogy ez így nem megy tovább és a jövőben, csak még rosszabb lenne a helyzet (lásd Jedi levelét).
Köszönöm, hogy itt voltatok!
Rothdak
|